Szemfény vesztése az Igazság meglátása

Gyerekkoromban, a faluban, hatalmas futballpálya volt a szomszédunkban.

Minden évben májustól szeptemberig cirkuszosok jöttek oda.

Mivel „szomszédaink” lettek egy-egy hétre, ingyen jegyet is kaptam az előadásokra. Amikor jöttek, én minden este ott ültem csillogó szemekkel. (80-as évek eleje).

Imádtam ezt. Azt gondoltam kitanulom a buzogánydobáló szakmát, vagy a légtornász leszek, de tütü szoknyám és balerina cipőm mindenképpen lesz. Nagy szemekkel és fontoskodva ültem az előadásokon. A felkészüléskor lestem a fogásokat és otthon gyakoroltam a plüssökkel.

Csillogás, tapsvihar, izgalom, szórakoztatás. Aztán lement a függöny, hazamentek az emberek, a gyerekek otthon vacsorát kaptak. Én a varázslatba csavarodva azt éreztem, hogy milyen jó, hogy a cirkuszosok meg ott a lakókocsiban élnek és konzervet esznek, éjszaka utaznak és mindig ott járnak iskolába a gyerekek, ahol éppen felverik a sátrat. Laza, nagyon laza, szabad élet, vándorlás, izgalom. Isten tenyerén így élhet a madár.

Jártamba, keltembe meghallottam, hogy a porondmester ordibált mindenkivel, durva volt a bohóc, a balerina meg egy beképzelt tyúkként vonult a homokos, sáros földön és nagyon rossz érzés lett bennem. Az attrakcióra felteszik a mosolygó álarcukat, a „mindenrendbent”.

Nem akartam már őket látni. Az egész olyan szennyes lett. Lehullott a lepel. 7 évesen pakk – elmúlt a varázs, nem vágytam a cirkuszba, de nem mondtam senkinek.

Szinte mindenkinek van legalább egy ilyen kis kedves története, ami rizikó nélküli. Lehullott a lepel. Továbblépés és pont. Mert ha nem megyek többet cirkuszba, akkor nem fognak sírni utánam.

Most elgondolkoztam rajta, hogy mégis mélyebben lehet, mert olyan volt nekem ez, mint Dorothynak az Óz a nagy varázsló leleplezése. Aztán ennek a tapasztalatnak a nyomán, tökélyre fejlesztettem, hogy már amikor a varázssipkát fel akarja tenni az Óz jelölt, kikerülöm. Meg is óvott ez a tudás egy-két cifra helyzettől.

Én azokat respektálom, akivel összenézek, egyet érzek. Igen, érzek.

De amíg az illúzió cirkusza zajlik, sokféle érzés szabadul fel egyszerre, egy időben és ember legyen a talpán, aki el tud igazodni.

S most.

Ahogy eddig Óz birodalmában jártunk és ha volt mellettünk egy gondolkodó, akkor talán nem aludtunk el a pipacsmező közepén örök álomba. Már látszik, hogy parányi az, amiről mindenki beszélt, hogy hatalmas.

A közös nagy hatalmas valami, amit mindenki érez, aminek a nevét ki nem mondjuk a Harry Potterben sem. De mi ez? A kollektív ILLÚZIÓ?

Azt tapasztalom, hogy elérkezett az idő az igazságról új nézőpontokat befogadni.

A gyerekkorból hozott rizikós történetek mélyére kell ásni, ahol elveszett az illúzió. Mert van ott még valami nagyon fontos.

Mindenki őriz magában valamit, amiről nem beszél, nem volt szabad beszélni, vagy úgy tűnt nem igaz, de belül meg azt érzi igen, igaz volt. Gyerekkorban az ártatlanság, nyílt szívűség, bátorság és őszinteség erényeit mindannyian magunkba hordoztuk. Mint Dorothy. Ez nem feltétlenül a családi titokról szól csak.

Azt keresd magadban, amikor gyerekként valami hirtelen történt. Kibillentél. Jött egy sokk. Valaki megérkezett. Valaki elment, meghalt, kiabált, elszédült, hozzád nyúlt stb, megsérült az ártatlanság, az igazság.

Aztán azt mondta a családi gondolati mező, hogy amiről nem beszélünk, az nincs is. Akkor úgy csinálunk, mintha nem lenne és akkor nem történt semmi. És akkor nem lett kibeszélve, helyre rakva, megsimogatva ez az első felriadás. A fájdalom, sokk, igazság elaludt és akkor ez így jó, Béke és biztonság van.

De az ember tudatalattija sokkal fortélyosabb ennél. Ha van valami, amiről úgy csinálunk, mintha nem lenne, de tudjuk hátul az agyunkban, hogy mégiscsak van, akkor megjelenítjük, felnövesztjük. Azért, hogy ne felejtsük el, hogy az van. Felnőttként megjelenik szexuális zavarokban, kapcsolati játszmákban, veszteségben, elégedetlenségben és örömtelenségben.

Az első lefagyások, lelki egyensúlyvesztések okai felszínre kerülnek, hogy megtisztuljon és helyet adjon az igazságnak.

Emlékezz vissza, hogy mikor hullott le a lepel és hozd fel azokat a fogadalmakat, amiket azért kötöttél, hogy minden visszaálljon a helyére, hogy túlélj és nyugalom legyen. Engedd megnyílni az újnak magad.

A szemfény elvesztés helyett a belső szem erősödik, az intuíció, tisztán érzékelés.

Mindenki adott eddig erőt a nagy közös illúziónak.

Kiléptünk a mátrix alárendelődés fogságából.

Nagy Ági

Kép: Óz, a Csodák Csodája (The Wizzard of Oz) – 1939

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük